ÚJABB KÉT BRAVÚROS GYŐZELMET ZSEBELT BE U15-ÖS LÁNYCSAPATUNK!

ÚJABB KÉT BRAVÚROS GYŐZELMET ZSEBELT BE U15-ÖS LÁNYCSAPATUNK!

Emericus-Piros – Dág KSE: 0:3
Dág KSE – UTE U15 Fehér: 3:0

A dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Leány Bajnokság III. osztály KÖZÉP-ARANY csoportjának 1. tornája szombaton az UTE hazai pályáján került megrendezésre. Az eseményeket Molnár János vezetőedző értékelte:

“A két héttel ezelőtti Közép-G csoport győzteseként kerültünk be az Arany csoportba. A résztvevő 3 csapat oda-visszavágós tornán méri össze tudását és a győztes vívhatja ki az országos III. osztályú döntőbe jutás jogát!
A napot a EMERICUS SE Piros csapata ellen kezdtük, méghozzá nagyon jól.
A lányokon látszott, hogy tisztában vannak azzal, hogy mi a tét és fegyelmezetten, eltántoríthatatlanul mentek is a célunk felé.
Extra nyitásainknak köszönhetően teret se adtunk egy pillanatra se az ellenfelünknek, végig mi irányítottuk mind a három szettet.
Így viszonylag simán és mindössze egy óra alatt sikerült bezsebelnünk a nap első győzelmét!
Második meccsünket a házigazda UTE U15 Fehér csapatával játszottuk. Velük már többször nagyon szoros és jó meccseket vívtunk a szezon során, ahol eddig mindig mi jöttünk ki nyertesen, természetesen ezt a győzelmi sorozatot szerettük volna megtartani.
Értelemszerűen az újpesti lányokon pedig az látszott, hogy nagyon akarják már, hogy végre ők jöhessenek ki győztesen a párharcból.
Jól kezdtük az első szettet, 19 pontig szinte mi irányítottuk a mérkőzést. Ott egy kicsit megtorpantunk, beért az ellenfelünk és onnan fej-fej mellett haladtunk. Óriási csata alakult ki, de végig higgadtak maradtunk és 26:24-re sikerült behúzni a szettet.
A második felvonást annak ellenére, hogy lélektani fölényben voltunk, rosszul kezdtük. Az újpesti lányok már az elején 4-5 pontos előnyre tettek szert, amit nehezen tudtunk csak ledolgozni. Legalább 7 nyitást rontottunk szinte zsinórban, így csak folyamatosan kapaszkodtunk az ellenfelünk után. 24:21-es hátrányban voltunk, amikor is valami extra tűz lett úrrá a csajokon és sikerült visszajönni a meccsbe, sőt be is húzni a második szettet is 27:25-re. Ezzel még egy akkora lendületet kaptak a lányaim, hogy a harmadik etapban már nem tették kérdésessé, hogy a mai nap ki a jobb, ki szeretné jobban a győzelmet. Az ellenfelünkön is látszott, hogy teljesen szétestek fejben, nem tudtak ellenszert találni az agresszivitásunkra és a győzni akarásunkra.
Nagyon örülök a győzelemnek és annak, hogy a csajok az egész mérkőzésen koncentráltan, taktikusan, energikusan röplabdáztak, sokszor szemet gyönyörködtető megoldásokat húztak elő a tarsolyukból.
Nyitásaink az első és harmadik szettben extrák voltak, a döntő pillanatokban pedig végig higgadtak tudtunk maradni és jó döntéseket hoztunk.
Folytatás két hét múlva hazai pályán, ahol hasonló szép játékkal szeretnénk szurkolóinkat megörvendeztetni és kivívni a döntőbe jutást.”


Szép volt lányok, HAJRÁ DÁG!!!