Október 19-én hazai pályán folytatódott az U15-ös leány csapatunk győzelem
szériája. Az alapszakasz utolsó előtti fordulóján a TFSE-Biatorbágy csapatával
mértük össze a tudásunkat.
“Az első szettet jól kezdték a dágiak. Annak ellenére, hogy az ellenfél nagyon jól
mezőnyözött és magasságban is felülmúlt minket, sikerült a lányoknak simán
győzedelmeskedni. A második játszmában azonban a TFSE taktikát váltott a
mieink pedig hibát hibára halmoztak. A fogadásokat a hálóra adtuk, ha néha
sikerült is támadni az ellenfél azt hárította. Ezt a szettet megérdemelten a
biatorbágyiak nyerték. A folytatásban sikerült ugyan javítani a játékunkon, de a
támadásainknál nem voltak pontos feladások, így pusztító ütések sem. A
nyitásainkkal meggyűlt a baja a másik csapatnak. Muszáj volt ejtésekkel és hátra
szúrásokkal helyeznünk a labdákat, az ellenfél magas sáncai és a jó
mezőnymunkája miatt. Bár nem voltam megelégedve teljes mértékben a mieink
játékával, a harmadik és negyedik szettben sikerült a mi javunkra eldönteni a
mérkőzést. Koncentráltabb játék kell a következő fordulóra. Pontosabb labdákat
kell adni az ütő játékosainknak és ehhez elengedhetetlen a jó fogadás.“
-nyilatkozta Petkó Krisztina, a csapat vezetőedzője.
Csapattagok: Forgács Gréta, Megyei Nóra, Megyei Sára, Tarsoly Nóra, Büki
Zsófia, Kozák Annabell, Kovács Eszter, Gellért Anikó, Cseszlai Jázmin,
Turcsán Vivien, Orgován Luca
Szép volt lányok, HAJRÁ DÁG!!!