U13-AS LÁNYCSAPATUNK TÚL VAN EGY ÚJABB MEGMÉRETTETÉSEN:

U13-AS LÁNYCSAPATUNK TÚL VAN EGY ÚJABB MEGMÉRETTETÉSEN:

Február 8-án Budapestre utaztunk az U13-as csapattal. A Sashalmi Közösségi Teremben rendezték meg a középszakasz harmadik fordulóját négy csapat részvételével. Petkó Krisztina vezetőedző így értékelte a mérkőzéseket:

“Ismét csak minimum létszámmal tudtunk részt venni a versenyen, mert voltak sérültek és betegek a csapatban.
Az első mérkőzésünket a DSE Röplabda Akadémiával játszottuk. Rosszul kezdtük a játszmát, nem tudtuk az ellenfél erős nyitásait fogadni. A fogadással végig gondunk volt, így a támadásaink sem sikerültek. Ezt a szettet simán elbuktuk. A második játszmában a dági csapat másik fele viszont győzni tudott. A harmadik szettben nem tudott a játékunk felerősödni, sőt még több hibát vétettünk és fejben feladták a lányok a küzdelmet.
A második meccsen a MÁV Előre csapata volt az ellenfél. Folytattuk a dekoncentrált játékunkat. Ez a meccs már szorosabbnak bizonyult, mint az előző, de a dágiaknak semmi sem sikerült. Az ellenfél játékosai lelkesebbek voltak, így a szerencse is melléjük állt,
megérdemelten győztek le minket.
Próbáltam a harmadik megmérettetésre lelkesíteni a lányokat, de nem lett sajnos eredménye. A KSE csapatát már az alapszakasz folyamán simán legyőztük, de most csak egy szettet
tudtunk hozni.
Nem láttam a dági lányokat még ilyen rosszul játszani, mint ezen a tornán. Teljesen szét voltak esve, amatőr hibákat vétettek. Nem léptek ki a labdákra, nem ugrottak fel és nem segítették egymást. A sok edzéskihagyásnak és nem odafigyelésnek ez lett az eredménye. Az egy hónapja bemutatott bravúros játék után ez a teljesítmény lehangoló volt. Nem volt a csapatban egy húzó ember sem. Ha nem is megy annyira a játék attól még küzdeni kellene és
kihozni a legjobbat magunkból, nem visszaesni amatőr szintre! Remélem a visszavágón mindenkinek feljavul a játéka és elégedettebben tudok majd nyilatkozni!”

.
Csapattagok: Megyei Nóra, Forgács Gréta, Tarsoly Nóra, Balog-Bercsényi Boróka, Berényi Maja, Gellért Anikó, Meggyes Borka, Vitek Nóra
.
Hajrá lányok, HAJRÁ DÁG!!