VESC Fehér – Dág KSE: 3-2
Dág KSE – SMAFC-Soproni Egyetem: 0:3
A Torma Ágnes leány U20 Országos Bajnokság III. osztály NYUGAT alapszakasz 3. tornája vasárnap került megrendezésre Sopronban. A nap ezúttal két vereséget hozott a lányoknak.
“Sajnos a betegségek még továbbra is nehezítik a csapatunk életét, így megint nem teljes kerettel és “csúcsformában” vártuk a megmérettetést. Így az öltözőben azt kértem a lányaimtól, hogy akik edzettebbek, ők vállaljanak még nagyobb szerepet ma, akik kevésbé, azok és még ráadásul csak félig egészségesek, ők próbálják meg minél tovább fenntartani a koncentrációjukat. Ezzel talán sikerül kompenzálniuk az edzettség hiányát, valamint kértem, hogy a lelkesedés és a küzdés maximális legyen a meccs lefújásáig, bármi is legyen az eredmény! Minden pont számíthat az alapszakasz végén! Az első meccsünket a Veszprém csapatával játszottuk. Görcsösen, feszülten játszottunk két szetten át, látszott rajtunk, hogy az elmúlt két hétben nem tudtunk úgy edzeni, ahogy kellett volna. Így sajnos természetes, hogy ilyenkor nem úgy és oda pattan a labda, ahogy/ahová szeretnénk. Rengeteg hibával röplabdáztunk és hiányzott a tűz is a csapatból. Sajnos csak a harmadik szettre oldódott fel a feszültség a lányokból, csak addigra tudatosult bennük, hogy van keresnivalónk a pályán. Így 0:2-ről ki tudtunk egyenlíteni. Ez azonban az ötödik szettre felőrölte az energiánkat, mentálisan és fizikálisan is teljesen szétestünk. A második mérkőzést a házigazdával játszottuk. A soproni lányok mind fizikálisan, mind magasságbeli fölényben voltak velünk szemben. Minden játékelemben fölöttünk jártak, így kértem a lányaimtól, hogy bátran, felszabadultan röplabdázzanak, próbáljunk meg minél több pontot csinálni az egyes játékrészekben. Ez a második szettben sikerült a legjobbra, 19 pontig jutottunk. Összességében elmondhatom, hogy sajnos a körülményekből várható volt a mai eredmény, de attól, hogy ennek tudatában voltam a fájdalmamat és csalódottságomat nem enyhíti. Ahogy az eredmény is mutatja, a Veszprém elleni meccsben még így is benne volt a győzelem lehetősége. De voltak olyan gyermeteg hibáink, amiket az edzettség hiányában is már rutinból meg kellene tudnunk csinálni ennyi röplabdás múltal magunk mögött! Egyébként pedig tanulságos volt mind a két meccs, rávilágított megint a gyengeségeinkre, amiket edzéseken még többet kell gyakorolnunk és fogunk is! Lesz rá bőven időnk, ugyanis a következő fordulóra három hét múlva, hazai pályán kerül sor.”
-nyilatkozta Molnár János, a csapat vezetőedzője.
Hajrá lányok, HAJRÁ DÁG!!!