Tanulságos fordulón van túl a Dág KSE U16-os lánycsapata és új vezetőedzője 

Tanulságos fordulón van túl a Dág KSE U16-os lánycsapata és új vezetőedzője 

Október 4-én Tatabányán került megrendezésre a dr. Kotsis Attiláné U16 Országos Bajnokság / Leány U16 II. osztály NYUGAT alapszakasz második fordulója. A Dág KSE csapata a TRSE, valamint a NYBRSE csapataival mérte össze tudását. Ezúttal ellenfeleink örülhettek a győzelemnek, ám Heller Zsolt, a Dág KSE U16-os lánycsapatának újdonsült vezetőedzője pozitívan értékelte a számára debütáló fordulót:
A TRSE elleni mérkőzést követően így nyilatkozott:

Nagyon jó tanuló meccs volt számunkra. A tabella élén álló tatabányai lányok nagyon jó játékerőt képviseltek. Az első szettben meglepődtünk a jó nyitásaiktól, azonban a második szettől javult a nyitásfogadásunk így a játékunk is. Voltak jó periódusaink, összeségében pozitívan jöttünk le a pályáról. Gratulálok a TRSE csapatának.

Ezután a NYBRSE elleni mérkőzés következett:

Ez a meccs sajnos nem úgy sikerült, ahogy előzetesen vártuk. Sokkal felszabadultabb és szebb játékra vagyunk képesek. Több elemben is pontatlanok és bizonytalanok voltunk, a jövőben ezeken fogunk dolgozni. Gratulálok a NYBRSE csapatának. – nyilatkozta Heller Zsolt.

Hajrá lányok, HAJRÁ DÁG!