Kabai Dániel egyesületünk U13-as, valamint U15-ös fiúcsapatának vezetőedzője. Büszke lehet csapataira, hiszen a 2024/2025-ös szezonban mind az U13, mind az U15 korosztályunk a bajnokság legmagasabb osztályában bizonyíthatott. Az U13-as fiúk végül ezüstérmesként zárták az I. osztály döntőjét. A szezon értékeléséről, valamint a jövőbeli tervekről is beszélgettünk egy interjú keretein belül.
Elsőkörben mindenképpen fontos kitérnünk az U13-as fiúkra, akik idén rendkívül eredményesen, a dobogó második helyén zárták a szezont.
1. Hogyan értékeled az U13-as csapat szezonját összességében, mind eredményesség, mind pedig a játékosok egyéni és csapatszintű fejlődése szempontjából?
–Egy rendkívül meghatározó szezonon vagyunk túl mind egyéni, mind pedig csapat szempontból. A tavalyi szezonban a célunk a játéktapasztalat megszerzése, stressz helyzetek kezelése volt. Ehhez képest az idei szezon egyik fő elvárása, hogy a tavaly megtanult ismereteket idén alkalmazni tudják a fiúk. Tudtuk, hogy esélyesek vagyunk a legjobb hat csapatba bekerülni, így ezt szem előtt tartva kezdtük és vittük végig a szezont. Rendkívül büszke vagyok a fiúkra, mert évről évre látszik rajtuk a fejlődés mind technikai, mind pedig mentális szinten.
2. Mennyire sikerült megvalósítani az idény elején kitűzött célokat, és ezek közül melyekre vagy különösen büszke?
–A szezon elején közösen határoztuk meg a célokat a csapattal. A realitást figyelembe véve abban egyeztünk meg, hogy a szezon végén szeretnénk a legjobb négy csapat között lenni és lehetőség szerint egy éremmel zárni a bajnokságot. Azt gondolom, hogy ezt maximálisan sikerült teljesíteni, hiszen először az alapszakaszt sikerült megnyerni, majd egy kihívásokkal teli középszakasz 3. helyet követően, a hatos döntőben a második helyen sikerült végeznünk. Különösen büszke vagyok azokra a fordulókra, amikor már eldőlni látszott, hogy bejutunk a hatos döntőbe, a fiúk mégsem vették félvállról a mérkőzéseket és mindent beleadva játszottak a mérkőzéseken. Azt gondolom, ez egy igazi sportember ismérve.
3. Milyen kihívásokkal szembesültetek az év során, legyen szó motivációról, koncentrációról, versenyhelyzetek kezeléséről vagy akár külső körülményekről?
–Az idei szezon az egyik legnehezebb volt, hiszen több akadályozó tényezővel is szembesültünk. Az alapszakasz szerencsére zavartalanul lezajlott, a legjobb felállásunkban tudtunk fordulóról fordulóra bizonyítani. A végén viszont történt egy sajnálatos baleset: az egyik edzésen az ‘A’ keret egyik meghatározó játékosa, Ferenci Ádám eltörte a csuklóját, aminek következtében több hónap pihenő és gyógytorna következett a számára. Ádám felépülését követően a csapat egy újabb fontos tagját vesztette el időszakosan, ugyanis egyik fontos játékosunk magánéleti okokból kifolyólag a középszakasz jelentős részén nem tudott részt venni. A középszakaszt tovább nehezítette, hogy bárányhimlő vírus ütötte fel a fejét a csapatban, így többen hetekre kiestek az edzésből és a mérkőzésekből. Szerencsénkre, a hatos döntőre teljes kerettel tudtunk utazni. Ezeket leszámítva így is egy eredményes és tartalmas szezont sikerült magunk mögött hagyni. Szeretném megköszönni kollégáim segítséget, Tamasi Ákosét és Kárnyáczki Katáét, akik a gyerekek felkészülésében és versenyeztetésében közreműködtek. Valamint a szülők segítő hozzáállását, akik partnerek voltak az edzőtáborokban, versenyeztetésben, a csapat életében.
4. Hogyan alakult a csapat edzésmunkája a szezon folyamán? Volt-e lehetőség például plusz foglalkozásokra, közös programokra, edzőtáborokra, amelyek támogatták a fejlődést?
–A vezetőség támogató hozzáállásának köszönhetően több plusz foglalkozásra volt lehetőségünk, ami mind a technikai felkészülésünket segítette, mind pedig a csapat kohézió szempontjából fontos szerepet játszott a csapat életében. Szeretném megköszöni Heller Szabolcs, Heller Zsolt és Kárnyáczki Kata segítségét a táborok lebonyolításában. Illetve köszönjük Kiss Kálmánnak és Farkas Andreának, hogy biztosították a lehetőséget a táborokra.
5. Miként látod a játékosok teljesítményét a következő szezonra nézve? Ugyanekkora sikerekre számítasz a következő szezonban is?
–Úgy gondolom, hogy jövőre is egy ütőképes, jó képességű és mentalitású csapat marad egyben. Minden szezon új kihívásokat és meglepetéseket hoz, így nehéz előremenően következtetésekbe bocsátkozni. Azt várom a csapattól, hogy ugyanolyan lelkesedéssel és ambiciózusan járjon az edzésekre, mint eddig és szívüket-lelküket beletéve élvezzék, amit csinálnak. Úgy gondolom, ha ez megvalósul, már egy sikeres szezonról beszélhetünk. Mellette természetesen nagy öröm lenne, ha ismét az ország hat legjobb csapata közé tudnánk jutni. Az sem titok, hogy már nem én fogom továbbvinni a csapatot, hiszen én az idősebb korosztályokkal folytatom a munkát, de remek kezek között lesznek a gyerekek kollégám, Kárnyáczki Kata mellett. Egyik szemem sír, mert nagyon a szívemhez nőttek a fiúk, de a másik nevet, mert tudom, hogy Kata mindent meg fog tenni a fiúk folyamatos fejlődése érdekében.
Természetesen nem hagyhatjuk szó nélkül U15-ös fiúcsapatunkat sem, akik szintén a bajnokság I. osztályában küzdöttek idén.
1. Milyen összképet adnál az U15-ös csapat szezonjáról – hogyan értékeled az elért eredményeket, valamint a játékosok fejlődését, hozzáállását az idény során?
–Izgalmas és eredményes szezonon vagyunk túl a fiúkkal. A szezon elején egyértelmű célunk volt, hogy feljussunk első osztályba. A csapat elköteleződött a cél mellett és mindent beleadtunk az alapszakasz során, amit sikeresen abszolváltunk és megnyertünk. Ezt követően egy rendkívül kiélezett és izgalmas osztályozóra került sor, amit szintén sikeresen vettünk és megnyerve jutottunk vissza az első osztályba. A középszakasz több izgalmas mérkőzést is tartogatott és rendkívül sokat tudtunk tanulni belőlük és fejlődni.
2. Voltak-e a szezon során olyan mérkőzések, amelyek különösen erős visszajelzést adtak a csapat erejéről, összetartásáról vagy éppen fejlődési irányairól? Mire vagy idén a legbüszkébb velük kapcsolatban?
–A fiúk minden fordulón küzdöttek és akartak, ami szerintem az egyik legnagyobb erősségünk. Az alapszakasz több izgalmat tartogatott, kiemelkedő mérkőzéseket játszottunk a Győr és Pécs csapatával. Köszönöm a segítséget Kiss Kálmánnak, aki a szezon során több fordulón is a csapattal tartott és vezette őket. Az utolsó fordulón szintén nem tudtam részt venni, hiszen az U20-as csapat mellett dolgoztam a hatos döntőn. Petkó Kriszta helyettesített a dági fordulón, ahol sikerült a tabella éllovasa ellen egy győzelmet szerezni.
3. Mik a jövőbeli terveid a fiúkkal a következő szezonra? Van már kitűzött, megvalósításra váró konkrét cél?
–Úgy gondolom, a cél továbbra is változatlan: tanulni és fejlődni az első osztályban és minél előrébb végezni a bajnokság végén. A jövő évi U15 keretünk megújul, a rutinosabb játékosok “kiöregednek” és lelkes fiatalok veszik át a helyüket. Tudom, hisz ismerem őket, hogy már nagyon várják a következő szezont, mivel már nagy pályán 6-6 ellen játszhatnak. Ez sok motivációt ad nekik, de sok új feladatot is, amit meg kell még tanulni (pl forgás, nyitásfogadási alakzatok).
Köszönjük szépen a beszélgetést Kabai Dánielnek, valamint az egész éves munkát neki és a fiúknak! Sikerekben gazdag 2025/2026-os szezont kívánunk!
HAJRÁ DÁG!