SZÉPEN TELJESÍTETTEK HAZAI PÁLYÁN AZ U13-AS LÁNYOK:

SZÉPEN TELJESÍTETTEK HAZAI PÁLYÁN AZ U13-AS LÁNYOK:

Dág KSE – TRSE Zöld: 3-0
Dág KSE – Emericus Fehér: 2-1
Dág KSE – ÉDRA: 1-2

Március 9-én hazai pályán került megrendezésre az U13-as lányok számára az Őryné Merő Nóra Országos Bajnokság középszakaszának ötödik fordulója. Ismét négy csapat találkozott
egymással, így egész nap zajlottak a mérkőzések.

“Az egyik kezdő játékosunk hosszabb kihagyás után ismét pályára léphetett, de a csapatkapitányunk még mindig hiányzott.
Az első mérkőzésünket a tatabányai TRSE játékosaival játszottuk. Ez egy jó bemelegítő mérkőzésnek bizonyult. A dági lányok magabiztosan győztek mindhárom szettben.
A második csatánkat az Emericus csapatával vívtuk. A lányok ezen a meccsen játszottak a legjobban, de még mindig nem tudták megmutatni a legjobb formájukat. Az első szett nagyon
szorosnak bizonyult. A kiélezett küzdelemben végül két ponttal mi kerekedtünk felül. A második játszma hasonlóan folytatódott, fej-fej mellett haladt a két csapat, de itt két ponttal mi maradtunk alul. Végül következett a mindent eldöntő játszma. Szerencsére ez már nem volt olyan kiélezett és viszonylag nagy fölénnyel győzni tudtunk.
A harmadik megmérettetés, az ÉDRA gárdájával már az estébe nyúlt. Itt már érezhető volt a lányokon, hogy nem tudtak megfelelően koncentrálni. Cserélnem is kellett már az első
szettben. Nem voltak jó feladások, ezért a támadásokba is hiba csúszott. Az első játszmát még hozni tudtuk, de a hullámzó, bizonytalan játékunk miatt a többit elbuktuk.
A hagyományokhoz híven a dági tornán éremjutalmazásban részesülhettek a csapatok. Mivel három csapatnál körbeverés történt, ezért a helyezéseket végül a szerzett pontok döntötték el.
Az első helyen a dágiak, a másodikon az Emericus, a harmadikon az ÉDRA, a negyediken
pedig a TRSE végzett. A csapatunkból a legjobb játékos díját megérdemelten Megyei Nóra nyerte el. Gratulálok!”
-nyilatkozta Petkó Krisztina vezetőedző.

Csapatnévsor: Megyei Nóra, Beluzsár Adél, Meggyes Borka, Gellért Anikó, Tarsoly Nóra, Vitek Nóra, Tancsa Lilien, Fridrich Dóra, Csordás Ilona, Balog-Bercsényi Boróka, Berényi Maja

Szép volt lányok, HAJRÁ DÁG!!!