Szép teljesítmény az U17-es lányoktól

Szép teljesítmény az U17-es lányoktól

Szalayné Sebők Éva Országos Bajnokság leány U17 III. o. Nyugat ‘A’ középszakaszának 6. fordulója vasárnap Szombathelyen került megrendezésre. Molnár János, a csapat edzője így nyilatkozott a mérkőzésekről:

“Első meccsünket a Veszprém csapatával játszottuk. Az első két szettben nagyon szépen ment a gépezet, jól játszottunk, szép megoldásokat láttam a csajoktól, aztán harmadikban egy kis porszem került bele. A nyitásfogadásunk nagyon leromlott, így erőteljes támadásokat sem tudtunk indítani, amit ellenfelünk ki is használt és megnyerte a játszmát. Ezt követően sokszor hiába húztunk el a veszprémi lányok elől 4-5-6 ponttal, ők továbbra is jól nyitottak, így végig szorossá tudták tenni a szettet. Azért a végén helyén volt a szívünk és 3:1 arányban megnyertük a mérkőzést.

Kis szünet után következett a házigazda Szombathely csapata.

Tisztában voltunk az erőviszonyokkal, hisz veretlenül vezetik a tabellát, így a cél a tisztes helytállás volt.

Rendkívül jól nyitottak, amiből sok ászt és ász értékű pontot szereztek. Amikor viszont végre sikerült jól fogadnunk, akkor a támadás befejezéssel gyűlt meg a bajunk. A szombathelyi lányok minden játékelemben felülmúltak bennünket és megérdemelten örülhettek a győzelmüknek.

Játszottunk a jelenlegi tudásunknak megfelelően, ami ma erre volt elég. Úgy érzem szégyenkezésre nincs okunk, helyenként nagyon szépen röplabdáztunk.

Folytatás két hét múlva Sopronban.”