SZÉP TELJESÍTMÉNY AZ U13-AS LÁNYOKTÓL

SZÉP TELJESÍTMÉNY AZ U13-AS LÁNYOKTÓL

Október 27-én folytatódott az U13-as lányok számára az Őryné Merő Nóra Országos Bajnokság alapszakasza. Ezúttal egy négycsapatos tornát rendeztek a Lovasberényi Sportcsarnokban, ahol a Közép-magyarországi tájegység csoportmásodik helyezettjei találkoztak. A Bajnokság ezen szakaszában az 5-8. helyért játszanak a csapatok. Petkó Krisztina, csapatunk vezetőedzője így számolt be a mérkőzésekről:

“Lovasberénybe nyolc fővel érkeztünk, mert egy kezdő játékosunk utazás miatt nem tudott részt venni a versenyen. Az első mérkőzésünket a MÁV Előre gárdájával játszottuk. A dági lányok bátortalanul kezdtek, de folyamatosan építettük fel a játékunkat. Nagyon szoros játszmában, de két ponttal végül nem sikerült hozni ezt a szettet. A második és harmadik menetben azonban tudtunk fordítani és a lelkesedésünkkel, koncentráltabb játékkal legyőztük az ellenfelünket. A második mérkőzésen a KSE budapesti csapatával mértük össze tudásunkat. A dági lányok ki tudták magukból hozni, ami elvárható volt tőlük, sok szép és hosszú labdamenetet láthattunk. Magabiztos 3:0 arányú győzelmet arattunk. A harmadik meccsen a Brózik Tibor Taksonyi Diáksport Egyesület volt az ellenfelünk. Már az első játszmában láttam a lányainkon a fáradság jeleit. Nem tudtak már úgy figyelni a gyerekek, olyan hibákat vétettünk, ami addig nem volt jellemző. Végig szoros volt a mérkőzés, de sajnos itt 2:1 arányú vereséget szenvedtünk. Nem volt egyszerű a lányoknak egymás után három mérkőzést lejátszani fél órás szünetekkel úgy, hogy nem volt csere játékosunk. Az előző fordulóhoz képest nagy pozitívum, hogy most figyeltek a lányok a taktikai utasításaimra és próbálták megcsinálni, amit kértem tőlük és javítani a hibákon. Összességében nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével és hozzáállásával! Szeretnék mindig ilyen lelkes küzdést látni mindenkitől! Külön dicséret illeti Megyei Nórát, aki sok szép nyitást és okos támadásokat hajtott végre és vitte hátán a csapatot! Gratulálok!”

Szép volt lányok, HAJRÁ DÁG!