Április 5-én rendezték meg az U13-as lányok számára az Őryné Merő Nóra Országos Bajnokság középszakaszának ötödik fordulóját. Az előző torna visszavágójára került sor Tatabányán.
“Végre teljes csapattal vehettünk részt a négy csapatos versenyen. Az első meccset az Emericus csapatával játszottuk. Már az első pár labdamenetnél láttám, hogy, jó formában vannak a lányok. Az első és a harmadik szettet végig uralták a lányaink és fölényes győzelmet arattak. A második játszma bizonyult szorosnak, fej-fej mellett haladt a két csapat. A legvégén azonban kettő ponttal sikerült itt is győzni. A második mérkőzésünkön az ÉDRA gárdája volt az ellenfelünk. Tőlük az előző fordulón, hazai pályán kikaptunk. Szerencsére folytattuk magabiztos játékunkat. Védekezésben, támadásban és a nyitásokban is erősebbek voltunk az ellenfelünknél. Az okos megoldásoknak és a koncentrált játékunknak sima 3:0-ás győzelem lett az eredménye. A harmadik megmérettetésen a TRSE hazai csapata volt az ellenfelünk. Néhány dági játékoson már jelentkeztek a fáradtság jelei. Felkészítettem a lányokat, hogy a tatabányaiak hátra fogják helyezni a labdákat vagy előre ejtenek majd. Szerencsére a dági lányok szuperül kivédekezték a helyezett labdákat, ami meglepte az ellenfelet. Mindhárom szettben magabiztos győzelmet arattunk. Örültem, hogy végre nagyon egyben volt és jól játszott a csapat. Aznap semmi sem állíthatta volna meg a lányokat. Tudtam cseréket is alkalmazni a mérkőzések során, amire kevés példa volt eddig. Meg vagyok elégedve a lányokkal, de nem szabad elbízni magunkat, mert még van kettő forduló.”
-nyilatkozta Petkó Krisztina vezetőedző.
Csapatnévsor: Megyei Nóra, Forgács Gréta, Meggyes Borka, Gellért Anikó, Tarsoly Nóra, Vitek Nóra, Fridrich Dóra
Szép volt lányok, HAJRÁ DÁG!!