Oszuska Miklós Emlékverseny – 2022.09.24.

Oszuska Miklós Emlékverseny – 2022.09.24.

Vasárnap kezdetét veszi a férfi NB1, aminek felnőtt csapatunk nagy reményekkel vág neki.

Annak érdekében, hogy jól sikerüljön a bajnoki rajt, megrendezésre került az Oszuska Miklós Emlékverseny. 

Sajnos a Szegedi RC lemondta a részvételt, így a DEAC és a szlovák Komárnó csapata látogatta meg a dági sportcsarnokot a szombati napon. 

A mérkőzések remekül szolgálták a csapatok felkészülését a bajnokságra. 

A kilátogató nézők pompás megmozdulásokat és szép labdameneteket láthattak.

Vezető edzőnk, Zirigh Balázs gondolatai a tornáról: 

“Az első mérkőzésen 4:0 ra vertük a szlovák Komárnó együttesét De játékunkon még érződött, hogy csak három hete edzünk együtt. A hibáink ellenére azonban nagyon bíztató volt a játék, jó volt a kommunikáció a feladók, és az ütők között. A második mérkőzésen, az alaposan megerősödött extraligás Debreceni EAC volt az ellenfelünk, akik ellen sajnos 3:1 arányban alul maradtunk.  Biztató volt az idénykezdet, a remek hangulatú tornán, de azért kell még fejlődnünk a játék néhány elemében, a vasárnapi, volt extraligás Dunaújváros elleni rangadóig.”

(forrás: kemma.hu)

A torna végeredménye:

  1. DEAC
  2. DÁG KSE
  3. VK SPARTAK UJS KOMÁRNO

A csapat névsora:

Szabó Bence, Kun Benedek, Balázs Bence, Oláh Botond, Benkő Balázs, Flachner Dániel, Liberók: Farkas Róbert, Czibula, Bence, Majer Zsolt, Horváth Bálint, Flachner Kornél, Czobor Ádám. Edzők: Zirigh Balázs, Molnár János