Március 28-án a Swissten Dág KSE csapata hazai pályán fogadta a Vidux-Szegedi RSE csapatát. A győzelmi bravúr sajnos ezúttal elmaradt, számos játékelemben felülmúlt minket szegedi ellenfelünk, akik végül 3:1 arányban győzedelmeskedtek felettünk.
”Rendkívül csalódott vagyok a mérkőzés eredménye és a csapat teljesítménye miatt is, amit megbeszéltünk, abból sajnos semmit nem sikerült megvalósítani a mai mérkőzésen. A Szeged csapatának gratulálok a győzelemhez és bízom benne, hogy a következő fordulón sikerül javítani a Kecskemét csapata ellen.”
– nyilatkozta a mérkőzés után Tamasi Ákos, vezetőedző.
HAJRÁ DÁG!!