Október 25-én elindult az U11-es korosztályunk számára a Szupermini röplabda bajnokság.
Ezúttal két csapattal vettünk részt Tatabányán, a Pólya György Általános iskolában
megrendezett tornán.
Az fehér csapatunk négy, a piros csapatunk három mérkőzést játszott.
“A fehér csapat, név szerint Andersik Bálint, Kertész Nándor, Balogh István, Vitek Nóra, Borsos Bodo és Trnka
Zsombor, négy veszprémi csapattal mérte össze tudását. A gyerekek nagyon ügyesen
játszottak, alig rontottak nyitást és legtöbbször kijátszották a három érintést. A tapasztaltabb
dágiakból álló összeállításnak egyik mérkőzés sem okozott gondot, sima győzelemmel zárták
mind a nyolc szettet.
A piros csapatunk, név szerint Kiss Annabell, Cseszka Álmos, Mecséri Noel és Katona
Kristóf az MTE 1904, a TRSE fehér és a Sümeg Dabronc kék gárdájával játszott. A gyerekek
most vettek részt először U11-es tornán és igyekeztek az eddig tanultakat alkalmazni. Csak
kevés nyitást rontottak, a fogadásnál nem mindig sikerült egymásnak megfelelően kiemelni a
labdákat. Összességében jól debütáltak a versenyzőink, náluk nem számolták a pontokat, talán
csak a TRSE gárdája okozott némi nehézséget.
A legkisebbjeink jól indították a szezont, több sikerélményük volt, mint kudarcuk. A gyerekek
jól érezték magukat a rendezvényen, aminek a végén gumi karkötőt és Magyar Röplabda
Szövetség feliratú kék tornazsákokat kaptak a résztvevők. A hazautazás előtt még
ellátogattunk a McDonald’s-ba, ahol jókedvűen zártuk a napot. A röplabda tornán a
csapataink irányítását Egresits-Bartos Márk segítette, akinek munkáját ezúton is köszönjük!”
-nyilatkozta Petkó Krisztina, a gyerekek edzője.
Szép volt gyerekek, HAJRÁ DÁG!!