Két győzelmet is magáénak tudhatott múlt hétvégi mérkőzésein U13-as lánycsapatunk!

Két győzelmet is magáénak tudhatott múlt hétvégi mérkőzésein U13-as lánycsapatunk!

MÁV Előre – Dág KSE: 0:3

VESC – Dág KSE: 0:3

Október 12-én, vasárnap hazai pályán rendeztük meg az U13-as lányok számára az
alapszakasz második fordulóját. A hazai környezet meg is hozta a szerencsét a lányoknak, hiszen mindkét mérkőzésükön sikerült magabiztos győzelmet aratniuk! Petkó Krisztina, a csapat vezetőedzője az alábbiakat nyilatkozta a mérkőzések után:

Az első fordulón, az első játszmában a „B” soros játékosaink
nem bizonyították rátermettségüket, így elvesztettünk egy szettet. A bajnokság idei
eredményszámításánál súlya van a vesztett szetteknek és még a szerzett pontoknak is, így
ezen a tornán sokkal több elvárásom volt néhány versenyzőnkkel szemben. A célom az volt,
hogy mindegyik játszmát hozzák a lányok, alkalmazzák az edzésen tanultakat, bátor játékot
mutassanak.
Az első mérkőzésünket a Máv Előre csapatával játszottuk. Az első játszmában a dágiak
kiegyensúlyozott játékot mutattak. Az ütéseink többsége nem volt technikailag jól kivitelezve,
hiányzott a kellő magasságú felugrás és a jó ritmus. A feladásainkban is voltak hibák. A
hiányosságok ellenére az erősebb nyitásokkal és néhány jól helyezett labdával hoztuk a
szettet. A második játszmában szerencsére a „B” soros versenyzőink a múltkori fordulón
elszenvedett kudarcból tanulva, viszonylag jól teljesítettek. A felső nyitásaik szépen
sikerültek és többségében kijátszották a három érintést is. Ők is nyertek megérdemelten, a
szettet. A harmadik játszmában a dági lányaink kezdése kritikán aluli volt. A nyitások és a
támadásaink is a hálóban landoltak. Már hat ponttal elhúzott az ellenfél, amikor egy időkérés
után felébredtek a lányok és elkezdtek normálisan játszani. Sikerült végül a harmadik játszmát
is a magunk javára fordítani.
Egy kis szünet után játszottunk a VESC gárdájával. A mérkőzés többségében csak nyitás
fogadásból állt. Nagy képességbéli különbség volt a két csapat között a mi javunkra, így
kihasználtam arra a meccset, hogy többet játszhassanak a cserepadosaink.
Az eredménnyel elégedett vagyok, sikerült minden játszmát megnyerni. Azonban azzal nem
vagyok elégedett, hogy néhány játékos nem hallgat az edző jóindulatú hibajavítására és
tanácsaira. Nem sok értelme van annak, hogy ötvenszer elkövesse valaki ugyanazt a hibát és
még csak meg sem próbálja kijavítani, amit kérek…
A hagyományokhoz híven ezen a fordulón a résztvevő csapatok éremjutalmazásban
részesültek. A dági lányok egy szép kupát és aranyérmet vihettek haza. A torna legjobb
játékosát, Forgács Grétát különdíjjal jutalmaztuk.”


Csapattagok: Forgács Gréta, Megyei Nóra, Tarsoly Nóra, Beluzsár Adél, Balog-Bercsényi
Boróka, Tóth Fanni, Fridrich Dóra, Orgován Luca, Kisszölgyémi Léna, Vitek Nóra

Szép volt lányok, HAJRÁ DÁG!!!