KÉT GYŐZELMET BEZSEBELVE A TABELLA ELSŐ HELYÉN ÁLL U15-ÖS LÁNYCSAPATUNK!

KÉT GYŐZELMET BEZSEBELVE A TABELLA ELSŐ HELYÉN ÁLL U15-ÖS LÁNYCSAPATUNK!

A dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Leány Bajnokság III. osztály középszakasz 2. tornája vasárnap hazai pályán került megrendezésre. Molnár János, a csapat edzője az alábbiak szerint értékelte a mérkőzés eseményeit:

“A napot a Panoráma SE ellen kezdtük. Két héttel ezelőtt egy nehéz 3:2-es győzelmet arattunk, ezért tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Szerencsére nagyon jól kezdtük a meccset, szépen tudtuk hozni az alapjátékunkat és végig irányítani a mérkőzést, így gyorsan nyertük az első felvonást. A második szettben jól nyitottunk, ezzel megnehezítettük ellenfelünk dolgát, kiszámíthatóvá vált a játékuk, így viszonylag könnyen hoztuk ezt a játékrészt is. Ezt követően a harmadik etapban ellenfelünk nyitásai feljavultak, így több állásba beragadtunk. Csak futottunk az eredmény után és a végén még sajnos fejben is elengedtük a szettet. Szerencsére a negyedik felvonásra megráztuk magunkat és, mint az első két játékrészben, mi irányítottuk a mérkőzést. Ezzel 3:1-re bezsebeltük a nap első győzelmét. Kis pihenő után a RöPilis csapatával mérhettük össze a tudásunkat. A szezonbeli erősségünk, a nyitások a helyén voltak, sok ász- és ászértékű pontot gyűjtöttünk ebből a játékelemből. A nyitásfogadásokból a pomázi lányok támadásai kiszámíthatóvá váltak, amit kivédekezve és visszatámadva szépen és okosan gyártottuk a pontokat. Ezzel hibátlanul hoztuk a napot és a G csoport első helyezettjeként várjuk a folytatást. Örülök a győzelemnek, a nap folyamán mindenki pályára léphetett és hozzá tudott tenni a mai sikerhez. Dolgozunk tovább keményen, ugyanis két hét múlva a bajnokság utolsó előtti tornájához érkezünk. Itt a résztvevő csapatok oda-vissza fordulókban mérkőznek meg egymással, végül a csoportelső nyeri az országos III. osztályú döntőbe jutás jogát! Természetesen mi ott szeretnénk lenni az élmezőnyben!”

Szép volt lányok, HAJRÁ DÁG!!