Interjú a Férfi NB I Extraliga kezdete előtt a csapat vezetőedzőjével Buzás Miklóssal.

Interjú a Férfi NB I Extraliga kezdete előtt a csapat vezetőedzőjével Buzás Miklóssal.

A mai napon megkezdi szereplését Férfi csapatunk az Extraligában.

A szezon kezdete előtt szeretnénk Nektek bemutatni a felnőtt csapat edzőjét, Buzás Miklós Dánielt.

Mi kérdeztünk, Ő válaszolt.

Hogyan találtál a röplabdára?
Csepelen kezdtem el röplabdázni. Általános Iskola 6. osztályában
szerettette meg velem Bezzeg Judit a sportágat. Szerencsére jó
társaságba kerültem így megmaradtam a sportág mellett.

Korábban játszottál is?
Igen, persze! Csepelen játszottam a legtöbb időt Tamás Zoltán
irányítása alatt. Jó érzéssel gondolok vissza azokra az időkre. Aztán a
MAFC-BME csapatához igazoltam, ahol Novák László volt az
edzőm. Pár év után bajnoki bronzérmet szereztünk a csapattal. Jó
csapat volt, remek hangulat. Kisebb kanyarok után pedig Dágra
érkeztem, ahol vissza jutottunk az első osztályba Zirigh Balázzsal.
Két szezon után átadtam a szereplést a fiataloknak.

Hogyan lettél edző? Hol és hogyan kezdtél edzősködni?
Soha nem gondoltam volna hogy edzősködni fogok. Hat évvel
ezelőtt kaptam egy sms-t, hogy nincs e kedvem lejárni Dágra
hetente párszor edzést tartani. Először mosolyogtam rajtam, aztán
úgy voltam vele lemegyek megnézem. Azóta itt vagyok.

Mik a terveid a szezonra?
Pár csapat kivételével eléggé kiélezett a mezőny. Sok mérkőzés, jó
csapatok ellen fogunk pályára lépni. Biztosan lesznek
hullámvölgyek, amin minél hamarabb túl kell jussunk.
Közönségszórakoztató játékkal minél több mérkőzést megnyerni,
amivel a legjobb nyolc csapat között lehetünk. Ehhez sok türelem
és munka kell.

Miben lesz más az idei csapat?
A tavalyi csapat magja nagyjából megmaradt. Nyilván vannak távozók, akiket
fiatal tehetségekkel próbálunk meg pótolni. Az idősebb, rutinosabb játékosok
nagyon jól kezelik a helyzetet. Nyilvánvaló a fiatalokhoz is türelem kell, hogy
megérkezzenek a csapatba. Jól haladunk.

Mik a hosszútávú céljaid?
Van egy kép előttem, hogyan és miként szeretném élni az életem tíz
év múlva, de ez sajnos nem publikus. Annyit viszont igen, hogy azt
érzem a röplabda mindig része lesz az életemnek. Hogy milyen
mértékben azt majd az idő eldönti.

Mondj magadról néhány funfactet!

Az idei születésnapom péntek 13-ra fog esni!

Pontokban gazdag szezont kívánunk a csapatnak és az edzőnek!

HAJRÁ DÁG!!!