December 13-án a MEAFC-Peka Bau csapatát fogadtuk a TippmixPro Férfi NB 1 Extraligában. A mérkőzés mindvégig egy igazi hullámvasút volt. Bár csapatunk hullámvölgybe került az első játszma első felében, a szett közepétő elkezdtük megtalálni önmagunkat. A második játszmától mondhatni maximális hőfokon égett a Swissten Dág KSE csapata, egy szett győzelmet is magukénak tudhattak a fiúk.A négyszettes küzdelemben végül alulmaradtunk a miskolci gárdával szemben.
“Nem kezdtük jól a mérkőzést, azonban a második játszmától sikerült elérni az üzemi hőfokot, és fegyelmezett, küzdős arcát mutatta a csapat. A harmadik etapban a végjátékot jobban bírták a miskolciak, az utolsó játszmában pedig magabiztosan, végig vezetve játszott a csapat, ennek ellenére nem sikerült lezárni a szettet, és kihasználni a lehetőséget, hogy döntő játszmát játszhassunk. Kicsit csalódott vagyok, hogy hazai pályán nem sikerült pontot szerezni, viszont az előző fordulókhoz képest láttam előre lépést a csapat mentalitásán, aminek nagyon örülök.“- nyilatkozta Tamasi Ákos, a csapat vezetőedzője.
A Swissten Dág KSE csapata 2025-ben még egy alkalommal, december 16-án lép pályára, a TFSE otthonában.
Hará fiúk, HAJRÁ DÁG!!