Remek eredményekkel zárult a Strandröplabda Utánpótlás Magyar Bajnokság U20 II. osztályának döntője, ahol több párosunk is szép teljesítménnyel képviselte a Dág KSE Röplabda Szakosztályt.
A legnagyobb sikert a Pongó Zalán/Tarsoly Sándor páros érte el, hiszen egészen a döntőig meneteltek, majd győzelemmel zárták azt. A páros ezzel megvédte a Dág KSE által tavaly megszerzett bajnoki címet, így újabb aranyéremmel gazdagította közös sikereinek sorát.
A Tóth Tamás/Speciale Kevin kettős szintén közel került a dobogóhoz. A páros a bronzéremért lépett pályára, és nagy csatában végül a negyedik helyen zárta a tornát.
A lányok közül a Kollár Éva/Hajnal Nadin páros is pályára lépett. A kettős végül a 9–16. helyen fejezte be a versenyt.
Összességében eredményes hétvégét zártak a versenyzők, a Pongó Zalán/Tarsoly Sándor páros pedig különösen emlékezetes teljesítményt nyújtott: címvédőként a bajnoki címig jutott.
HAJRÁ DÁG!