Hősiesen küzdött U15-ös fiúcsapatunk a bajnokságban!

Hősiesen küzdött U15-ös fiúcsapatunk a bajnokságban!

MAFC-NLG – Dág KSE: 3-0

Dág KSE – PSE Zöld: 1-3

Október 19-én folytatódott U15-ös fiúcsapatunk számára a Tatár Mihály U15 Országos Bajnokság / Fiú U15 I. osztály alapszakasza. Budapestre utaztunk a PSE csapatához, ahol az első meccset a MAFC ellen játszottuk.

“Ezen a meccsen már mondhatni magunkhoz hűen, első meccs révén nem igazán sikerült megmutatni mit is tudunk. Sokat hibáztunk, és nem igazán akartuk a győzelmet, nem hittük el, hogy sikerülhet, így ebből a mérkőzésből 3:0-ás vereséggel jöttünk ki. Az ezt követő mérkőzésen a PSE csapata ellen viszont megmutatták a Fiúk, hogy mennyire tudnak küzdeni. Az eredmény szerint 3:1-es vereség lett a mérkőzés eredménye, ez viszont nem tükrözi, amit mi ott átéltünk, mint egy csapat. A Srácok az egész szívüket, lelküket beletették ebbe a mérkőzésbe, az utolsó szettben pedig minden mélységből felálltak és hihetetlen játékot játszottak. A hozzáállásuk, hangulatuk, akaraterejük példaértékű volt, egy igazi csapatként küzdöttek és izzadtak minden egyes pontért. Nagyon élvezhető és színvonalas mérkőzés volt, aminek a végén hiába nem győztesen jöttünk ki, a nézők, edzők, szülők közül többen is odajöttek és gratuláltak, kiemelve azt milyen hatalmas szíve van ennek a csapatnak és mekkorát harcoltak. Ma is megmutatták a Fiúk, hogy tudunk meglepetést okozni és úgy gondolom, hogy a mai könnycseppeket nem kellett magyaráznom senkinek. Nem mellesleg hatalmas büszkeséggel töltött el rájuk nézni, megélni velük ezt a pillanatot és mellettük állni ezen a mérkőzésen is! Gratulálok a Fiúknak, dolgozunk tovább, hogy még több meglepetést tudjunk okozni!”

Szép volt fiúk, HAJRÁ DÁG!!!