A Szalayné Sebők Éva U17 Országos Bajnokság / Leány U17 III. osztály középszakaszának második tornája szombaton került megrendezésre Budapesten. Molnár János vezetőedző az alábbiakat nyilatkozta az eseményekről:
“Bő egy hónap szünet után úgy indultunk neki a napnak, hogy a decemberi első torna eredményeit szerettük volna megismételni, vagyis két győzelemmel hazatérni. Első mérkőzésünket a Panoráma SE – Piros csapatával játszottuk. Jól és stabilan nyitottunk, amivel az ellenfelünk nem tudott mit kezdeni, így gyorsan és magabiztosan sikerült megszerezni a nap első győzelmét. Ezt követően a házigazda Közgáz SC és DSK U17 B csapata elleni összecsapás következett. Szépen játszottunk, de egyre több hiba csúszott a játékunkba. Azért sikerült a végen jobban koncentrálni és hozni az első szettet. Ezt követően a cserék is játéklehetőséget kaptak, akik új lendületet adtak a csapatnak, mindössze 9 pontot tudott ellenfelünk elrabolni tőlünk. Sajnos ezután elkövettük azt a hibát, hogy korán örültünk a “győzelemnek”. Erre a fővárosi lányok szárnyra kaptak, egyre jobban nyitottak, egyre több támadásunkat sáncolták vissza, vagy mezőnyözték össze. Sajnos már a szett elején 10 pontos hátrányba kerültünk, amit aztán nem tudtunk ledolgozni. A negyedik felvonás olyan volt, mintha hullámvasúton ülnék. Voltunk fent, voltunk lent, akadtak óriási hibák, sokszor meg gyönyörű megoldások. Szinte húsz pontig fej-fej mellett meneteltünk, majd mi tudtunk jobban koncentrálni és megérdemelten győztesként lejönni a pályáról! Összességében elmondhatom, hogy a Közgáz elleni “kis bakit” leszámítva, szépen és magabiztosan röplabdáztunk. Egyre jobban “látnak” a csajok a pályán és csinálnak szép megoldásokat. Amivel azonban nem voltam ma megelégedve, az a mezőnyvédekezés. Erre a következő héten mindenképpen nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az edzéseken! Gratulálok a lányaimnak, csak így tovább a folytatásban is!”
Szép volt lányok, HAJRÁ DÁG!!