A Szalayné Sebők Éva U17 Országos Bajnokság III. osztály Nyugat-B csoportjának 4. tornája vasárnap hazai pályán került megrendezésre. Ellenfeleink a Komárom VSE, valamint a Győri DRC csapatai voltak, akik felett nagy örömünkre sikerült 3:0 arányban győzedelmeskedni.
“Gyakorlatilag a tét számunkra óriási volt, hiszen tudtuk, ha jól sikerül, akkor csoportelsőként kivívnánk a lehetőséget, hogy osztályzót játszhassunk a másodosztályba kerülésért! Éppen ezért az öltözőben kértem a lányoktól, hogy azért a nyomás és teljesítési kényszer ellenére bátran, ugyanakkor fegyelmezetten és lelkesen játszanak. Ne arra koncentráljanak, hogy jaj, csak ne én rontsak, hanem inkább törekedjenek arra, hogy lehetőleg a saját posztjukon felelősségteljesen minél kisebb százalékban hibázzanak. Akkor talán nem lesz gond. Az első meccsünket a Komárom VSE csapatával játszottuk. Szerencsére a csajok betartották a kérésemet, végig irányították a mérkőzést. Azért a teljesítmény hullámzó volt, hol szép megoldásokat láttam, hol óriási hibákat, de ez ma így volt jó és elég a győzelemhez. Örültem, hogy mindenki tudott játszani a mérkőzésen. A második megmérettetésünk a Győri DRC Sárga csapatával következett. Gyakorlatilag kiszerváltuk ellenfelünket, így könnyedén bezsebeltük a második győzelmünket is. Ezzel elmondhatjuk, hogy veretlenül zártuk az alapszakaszt és nagy örömünkre kivívtuk a lehetőséget, hogy a másodosztályba felkerülésért játszhatunk! Ennek pontos időpontja, helyszíne és a másik két résztvevő csapat kiléte a jövő héten derül ki. Izgatottan várjuk, de addig is dolgozunk tovább keményen, hogy valóra tudjuk váltani az álmunkat! Gratulálok a lányaimnak, nagyon büszke vagyok rájuk az eddig nyújtott teljesítményük, hozzáállásuk miatt! Hajrá Dág!!!”
-nyilatkozta Molnár János, a lányok vezetőedzője.
Szép volt lányok, büszkék vagyunk Rátok!
HAJRÁ DÁG!!