HELYEN ZÁRTA A BAJNOKSÁGOT U17-ES LÁNYCSAPATUNK:

HELYEN ZÁRTA A BAJNOKSÁGOT U17-ES LÁNYCSAPATUNK:

A Szalayné Sebők Éva U17 Országos Bajnokság / Leány U17 III. osztály Közép Alsóházi tornája szombaton hazai pályán került megrendezésre. Molnár János, a csapat vezetőedzője az alábbi gondolatokkal zárta a napot:


“A napot azzal a Mozdulj Kék csapatával kezdtük, akikkel a szezon során most kerültünk össze hatodszor. Jól ismertük őket, tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. A nap tétje a csapatoknak a bajnokság negyedik helyének megszerzése volt, így a motiváció adott volt mindenkinek.
Sajnos hiába volt meg a lányaimban a kezdeti lendület, nagyon sok hibával játszottak. Ütéseikkel körbe lőtték a pályát, az erős és hatékony nyitásaik is elmaradtak, a mezőnyvédekezésben pedig sokszor a nehezét megcsinálták, aztán a kommunikáció hiánya miatt harmadikra nem tudták áttenni a labdát, így elvesztettük a pontot. A mérkőzés során számtalanszor megismétlődött ez a jellegű hiba, hogy vártak egymásra a csajok és nem beszéltek egymással. Szépen lassan a mi lelkesedésünk visszaesett az ellenfelünké pedig töretlenül ment felfelé. Hiába nyertük a második szettet, ez sem tudott annyi pluszt adni a csapatnak, hogy annyira belelkesedjen és feljavuljon a teljesítménye, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést.
Így sajnos 3:1 arányban alul maradtunk.
A második mérkőzést a Taksony csapatával játszottuk.
Hát azt gondoltam, hogy a reggeli gyenge teljesítmény után már nincs lejjebb és csak jobbak lehetünk, de sajnos nem.
Nem ismertem a lányimra, mintha nem is ők lennének. Egymás után jöttek a gyermeteg hibák, amin azt gondoltam már túl vagyunk és nem fordulhat elő.
Szóval nem játszottunk szépen, de ma ennyi is elég volt, hogy bár kínlódva, de behúzzuk, az egyébként kötelező győzelmet a taksonyi csajok ellen.
Összegezve ma szinte csak erőtlen támadásaink voltak, amit eltaláltunk jól, rend szerint szélesre vagy hosszúra sikerült. Ezen csupán annyit tudtunk változtatni, hogy a csajok átmentek egy biztonsági játékra, bátortalanul, kreativitás nélkül szabadultak meg a térfelünkön lévő labdáktól.
Nem ez volt a top hétvégénk, ami azért a legfájóbb, mert a bajnoki 4. hely volt a tét. Szinte ma minden játékosom teljesítménye csak árnyéka volt önmagához képest.
De sajnos ilyen is van egy női csapat életében és még ebben a korosztályban is jellemző.
A fentiek ellenére nagyon büszke vagyok a lányaimra, az egész éves teljesítményük miatt egyértelműen dicséret illeti őket!
Hiszen a III. osztály Közép régiójában szereplő 30 csapatból az 5. helyen végeztünk! Ez nagyon szép eredmény a női szakág életében, amivel a csapat által az év elején kitűzött közös álmunkat (első hatban végezni) is megvalósítottuk.
Köszönöm a csapat egész éves munkáját, remélem az idei év kiváló eredménye jó kiindulási alapot ad a csajoknak a következő szezonra.
Bár a bajnokságnak ezzel vége, de az edzések folytatódnak, készülve a 2025/2026-os szezonra, hogy még szebb eredményt érhessünk el!”


Szép volt csajok, HAJRÁ DÁG!!!