FONTOS FORDULÓ U13-BAN!

FONTOS FORDULÓ U13-BAN!

DSE Röplabda Akadémia – Dág KSE: 0:3

Dág KSE – KESI-R.A. ‘A’: 3:0

U13-as fiúcsapatunk május 10-én Kecskemétre utazott, hogy bebiztosítsa a helyét a hatosdöntőbe. A napot két fontos győzelemmel zárták a fiúk.

“Két kiváló ellenféllel, a Dunaújvárossal és a Kecskeméttel mérkőztünk meg. Mindkettő csapat remek játékerőt képvisel, technikásak és jó fizikai adottságokkal rendelkeznek. Azt gondolom a mai két győzelmünkben a kulcspont az akaraterő volt, hiszen tudtuk, ha biztosan a hatos döntő résztvevői akarunk lenni, még egy győzelemre szükségünk van. Szerencsére biztosra mentek a fiúk és a mai mindkettő mérkőzést sikerült behúzni. Kiélezett labdamenetek voltak, így gratulálok mind a Dunaújváros, mind a Kecskemét csapatának. Saját csapatomra pedig végtelenül büszke vagyok elsősorban a mentális hozzáállásuk miatt! Dolgozunk tovább, hogy minél szebb helyen zárhassuk a bajnokságot.”

-nyilatkozta Kabai Dániel, a csapat vezetőedzője.

Szép volt fiúk, HAJRÁ DÁG!!!