Május 30-a és június 1-e között zajlott Dunaújvárosban U13-as fiúcsapatunk számára az I. osztály döntője.
Az első napon a Szolnoki Sportcentrum, valamint a KESI-R.A. ‘A’ csapatával mérhettük össze tudásunkat. Nagy örömünkre a nap mindkét mérkőzését sikerült győztesként zárnunk. Az elődöntőt úgyszint a Szolnoki Sportcentrum csapatával vívtuk. A forduló végül 3:0 arányú győzelmet hozott csapatunknak, így bejutva a döntőbe a Kunhegyes ESE csapata ellen küzdhettünk az első helyért. A döntő küzdelem végeredménye 3:1 arányú győzelem lett az ellenfél számára, így a bajnokságban ezüstérmesként végeztünk.
Külön büszkeség számunkra, hogy két kiváló játékosunk, Takács Levente és Borsos Kolos is különdíjban részesültek a Dunszt Ferenc U13 Országos Bajnokság I. osztályának döntőjében.
Szép volt fiúk, BÜSZKÉK VAGYUNK RÁTOK !!!