Kiss Kálmán 2008 óta foglalkozik Dágon röplabda utánpótlás neveléssel. Aktív edzői évei alatt számtalan magas eredmény született, sok saját nevelésű játékosa a mai napig a Dág KSE Röplabda Szakosztályát erősíti. Egy szezonzáró interjú keretein belül kérdeztük őt az elmúlt év eredményeiről, újításairól és változásairól.
Igencsak eredménydús évet tudhat maga mögött a Dág KSE Röplabda szakosztálya. Megemlítve akár az Extraligában nyújtott sikereket, az U20-as fiúcsapat bronzérmét az I. osztályban, vagy éppen a szintén I. osztályban játszó U17-es fiúk ezüstérmét. Az alsóbb osztályokban játszó csapataink szintén szép eredményekkel gazdagodtak. Elégedett vagy az idén szerzett eredményekkel? Te hogyan értékeled az idei évet?
Természetesen elégedett vagyok az idei évvel. Az elmúlt 16 év egyik legsikeresebb
évét zártuk. Az elvégzett munka gyümölcsét arathattuk le idén. A felnőtt bajnoki 7.
hely mellett a két első osztályú utánpótlás érem magáért beszél. U20-ban 3., míg
U17-ben 2. helyen végeztünk, megelőzve nagyon komoly utánpótlás nevelő klubokat.
Sok szakosztály ezt a szintet soha nem fogja tudni elérni, mi azonban szeretnénk még
tovább fejlődni. Jó visszaigazolás az eredmény, de a fejlődésünket nem csak ez
mutatja. A kisebbeknél és a lányoknál komoly munkát végeztek az edzők, ovis
csoporttal is foglalkozunk, ami pár éve még csak az álmainkban szerepelt. A lányok
egy szezon alatt rengeteget fejlődtek, aminek jövőre még nagyobb eredményét
fogjuk látni. Az egyesület fejlődése és működése töretlen, így hát a
szakosztályvezetőnek elégedettnek kell lennie. Ezúton szeretném kiemelni, hogy
sikereink nem valósulhattak volna meg edzőink nélkül, Kárnyáczki Katának, Petkó
Krisztinának, Tihanyi Dórának, Buzás Miklós Dánielnek, Kabai Dánielnek, Molnár
Jánosnak, Tamasi Ákosnak, Zirigh Balázsnak ezúton is szeretnék köszönetet mondani.
Több saját nevelésű játékos is bekerült idén a válogatottba. Mit gondolsz, van rá esély, hogy a jövőben még több dági játékos szinesítse a válogatott csapatot?
Azért dolgozunk, hogy a röplabda sportágat népszerűsítsük, valamint minél több
játékost eljuttassunk a felnőtt bajnokságokba. A válogatottba nagyon tehetséges,
kiváltságos gyerekek juthatnak csak el. Nagy öröm, hogy az elmúlt években
többeknek sikerült. Nagyon büszkék is vagyunk rájuk. Az, hogy egy U18-as
válogatottban 3 dági, saját nevelésű játékosunk van, az nagy dicsőség mindenkinek.
Látva a kicsiket, nagy bizakodásra ad okot, hogy többekből lehet válogatott játékos.
Mi azon leszünk, hogy ez sikerüljön.
A Dág KSE különösen híres az utánpótlás nevelésről. Mennyit fejlődött ez az elmúlt évben? Jelenleg körülbelül hány utánpótlás játékost foglalkoztat az egyesület?
A 2023-2024-es szezonban 153 játékost versenyeztettünk utánpótlás szinten, 10
csapatban. Folyamatos a fejlődésünk, a fiúk majdnem minden korosztályban a
legmagasabb osztályban szerepeltek, kiváló eredményekkel. A lányok az alsóbb
osztályokban értek el sikereket. Úgy érzem tudunk még hova fejlődni, ehhez még
több munkára lesz szükségünk.
Az idei szezon véget ért, ám az egyesület rendszeresen szervez edzőtáborokat. Idén nyárra is vannak hasonló tervek?
Az idei évben is tartunk edzőtábort gyerekeknek. Két korosztálynak augusztus első
két hetében lesz tábor. Mellette a nyáron is minden nap folytatódnak az edzéseink.
Heti két alkalommal Budapestre viszünk lelkes, tehetséges gyerekeket
strandröplabdázni és ott tartunk nekik edzéseket. Nyáron strandröplabda és
felkészülési mérkőzéseket játszunk, készülünk a következő szezonra.
Mik az előérzeteid és terveid a következő szezonra? Mesélnél erről pár mondatban?
Hosszú szezonon vagyunk túl, ugyanakkor nincs sok időnk pihenni. Terveink
folyamatosan vannak. Boldogsággal tölt el, hogy elkészült az Oszuska Miklós
Sportcsarnokban a röplabda szakosztály konditerme, mely lehetőséget biztosít a
röplabdás gyerekeknek a fizikális fejlődéshez. Elkezdődött az iskola udvarán
megvalósuló strandröplabda pálya építése is, ez nagyban fogja megkönnyíteni a
strandröplabda szakosztály fejlődését. Tehát nyáron sincs megállás.
Köszönjük szépen Kiss Kálmánnak az interjút és az egész éves munkáját. Kívánunk a Dág KSE minden korosztályának sikerekben gazdag 2024/2025-ös szezont!
HAJRÁ DÁG!