Egyesületünk életében kiemelt szerepet tölt be az utánpótlás-nevelés, hiszen a legkisebb korosztályokban vetjük el azokat a magokat, amelyekből később a jövő játékosai, csapataink gerince fejlődhet ki.
Mai beszélgetőtársunk Petkó Krisztina, aki egyesületünk legfiatalabb tagjaival, vagyis az U10-és U11-es korosztályokkal, valamint az U13-as lánycsapatunkkal dolgozik együtt. Sikeres szezont köszönhetünk neki, hiszen legkisebbjeinket szép számban, jó eredményekkel sikerült elindítanunk az U10 Országos Manó Bajnokságon, valamint az U11 Országos Szupermini Bajnokságon. U13-as lánycsapatunk szintén hősiesen küzdött a bajnokságban.
Következzen tehát egy tartalmas évértékelő, amelyben nemcsak az eredményekről, hanem a mindennapi munkáról, kihívásokról és sikerekről is szó esik.
Krisztina elsőként az U10-11-es korosztály elmúlt szezonját értékelte:
Az U10-es korosztályban a célom az volt, hogy a sok játék mellett az általános ügyességet fejlesszem. Emellett fontos volt az is, hogy a labda dobások-elkapások gyakorlása mellett elkezdjem a kosár-alkarérintés, valamint az alsó nyitás oktatását. A gyerekek megtanulták a manó röplabdázás szabályait, amit a versenyeken szépen alkalmaztak. Ebben az idényben három alkalommal tudtunk elmenni manó röplabda tornára, amit a gyerekek nagyon élveztek. Mivel kevesebb versenylehetőség volt idén ebben a korosztályban, ezért szerveztem májusban a gyerekeknek a csarnokban házi bajnokságot, ami izgalommal töltötte el őket. A jövő évben a célom a játékok mellett a röplabda érintések technikai fejlesztése és az ügyesebb játékosok felkészítése az U11-es Szupermini Bajnokságokra, ahol már nem lehet elkapni a labdát a játék során. Az U11-es korosztályban a fiúkat idén nem én edzettem, csak a versenyekre kísértem őket. Ebben a tanévben négy alkalommal mentünk el szupermini röplabda tornára. Mindkét korosztályban sokat fejlődtek a gyerekek és jól teljesítettek. Amire a jövőben még nagyobb súlyt helyeznék az a fegyelmezettebb viselkedés megtanítása, következetes betartása és a lábmunka. A júliusi nyáriszünet után augusztus hónapban várom vissza a gyerekeket az edzésekre, hogy az iskolai szünidő se teljen el a mozgás és a röplabdázás öröme nélkül!
Ezek után az U13-as lányok évének összegzése következett:
A tavalyi idény U13-as lánycsapat-sikerei után tudtam, hogy a következő év nehezebb lesz, mert három versenyzőn kívül minden játékos feljebb lépett egy korosztályt. Tehát a legfontosabb feladatom az volt, hogy új csapatot építsek. Szerencsére volt még néhány edzésre járó, versenytapasztalattal még nem rendelkező röplabdás lány, akikkel ki tudtam egészíteni a csapatot. Annak ellenére, hogy nem ismerték egymást annyira még a játékosaink és nagy képességbéli különbségek voltak köztük, meglepően jól indítottuk és zártuk a középszakaszt. Az első két fordulót követően a másodikok, a következő két fordulót követően az elsők voltunk a csoportmérkőzések során. A közép-magyarországi tájegységben így az ötödik helyen kezdhettük meg a középszakaszt. A december, január és február hónapban azonban betegséghullámok és két ujjtörés törte meg a lánycsapatunk kezdeti lendületét. Ebben a nehéz időszakban örültem, hogy ki tudtunk állni a mérkőzéseken. Volt, hogy manókorú játékosok játszottak a meccseken. Ennek eredményeképp a számomra megfejthetetlen és követhetetlen idei verseny lebonyolítási rendszer alapján lejjebb csúsztunk jó néhány helyezést. Viszont 2024 végén csatlakozott az egyesületünkhöz a sárisápi iskolából öt lelkes kezdő röplabdás, később még egy lány máshonnan, aminek nagyon örültem. Hirtelen sokan lettünk és még nagyobb képességbéli különbségek alakultak ki a csoporton belül, így kollégámmal egyeztetve a három legügyesebb versenyzőmet átraktuk az U15-ös lányok edzéseire, hogy minden gyermek a tudásának megfelelő edzésanyagot sajátíthassa el. Ez jó döntésnek bizonyult, mert az újonnan érkező kezdő röplabda tudással rendelkező lányok gyorsabban fel tudtak fejlődni a többiekhez és a három legügyesebb U13-as játékos pedig hamarabb megkezdhette a felkészülést a 6-6 elleni nagypályás játékra. Örülök, hogy az új lányok jó hozzáállásukkal hamar felvették a ritmust és az idény végére már eljöhettek a csapattal mérkőzésekre is. A középszakasz utolsó négy fordulóját ugyanazzal a három csapattal kellett lejátszanunk különböző helyszíneken, köszönhetően az idei lebonyolítási rendszernek. Ezeken a fordulókon már teljes csapattal vettünk részt, így magabiztosan és megérdemelten nyertük a csoportot végül. Összegezve az évet összesen 108 csapatból végül a 64. helyen végeztünk. Bizakodó vagyok a jövő évvel kapcsolatban, mert öt versenyzőm ugyan felkerül az U15-ös korosztályba, de marad egy stabil csapatra való tehetséges és motivált röplabdásom, akikkel jövőre egy erős évet zárhatunk. Persze ehhez továbbra is dolgozni kell és rendszeresen lejárni a heti két edzésre. Beépíteni a gyerekek kötelező programjába a röplabda edzés időpontjait és megszervezni úgy a családi és iskolai kötelezettségeket, hogy ne szenvedjen semmi sem kárt. Ehhez továbbra is kérem és számítok a szülők segítségére és támogatására!
Köszönjük szépen Krisztának az értékelést, valamint a gyerekeknek az egész éves kitartó munkáját!
HAJRÁ DÁG!


