DÁG KSE
Bemutatkozás
A Dág Községi Sportegyesület 1947 óta létezik. A mindössze 946 fős falunak óriási dicsőség, hogy egészen 2016-ig a felnőtt NB I-es csapata az élvonalban szerepelt az országos röplabda versenyeken. Egyesületünk fő tevékenysége jelenleg az utánpótlás nevelése, ügyes, tehetséges gyerekek megtalálása és a röplabda sportágba való bevonása. Nagy öröm számunkra, hogy az elmúlt pár évben sikeresen visszatértünk a felnőtt mezőnybe is, példát és lehetőséget teremtve ezzel fiataljainknak. Jelenleg a DÁG KSE az NB I mezőnyében ismét magasan jegyzett minőségi csapatot tud indítani.
Egyesületünk fejlődése töretlen, főképp, hogy a röplabda bekerült a csapat látványsportágak közé, így részesülhet TAO támogatásban is.
Büszkén mondhatjuk, hogy minden évben indulnak csapataink a Magyar Röplabda Szövetség bajnoki rendszerében. Fiú kategóriában a mini, gyermek, serdülő és junior korosztályban, míg a lányoknál mini, gyerek és serdülő korosztályban veszünk részt. Mellette továbbra is indulunk manó, szupermini és kismini versenyeken. Továbbá a Budapest Bajnokságban is található dági csapat férfi és női vonalon is. Röplabda szakosztályunk jelenleg több mint 150 igazolt versenyzővel rendelkezik.
Edzéseinket Dágon, az Oszuska Miklós Sportcsarnokban, valamint Esztergomban a Dobó Katalin Gimnáziumban tartjuk hetente több alkalommal.
Alapadatok
| Alapítva | 1947. |
| Szín | fehér, piros |
| Cím | 2522, Dág, Deák Ferenc u. 28. |
| Levelezési cím | 2522 Dág, Bem József u. 32. |
| Telefon | (30) 588-7104 |
| dagksevolleyball@gmail.com | |
| Weboldal | https://dagksevolley.hu |
| Adószám | 19889737-1-11 |
| Számlaszám | 11740023-20027681 |
| Telefon | +36 30 588 7104 és +36 30 206 0968 |
| Számlavezető | OTP Bank |
Dág Községi Sportegyesület
(Dág KSE)
csatlakozz hozzánk
Gyere és tartozz közénk! Ismerkedj meg a röplabdával, szerezz új barátokat és élvezd a játék örömét.