Családi Évzáró június 24-én Dágon!

Családi Évzáró június 24-én Dágon!

Sziasztok!

A szezon méltó lezárásaként egy családi napot szervezünk a hétvégére. Pénteken várjuk szeretettel a gyerekeket 10 órától a focipályán, egész nap játékos feladatokon és Teqvoly játékon vehetnek részt. 

Szombaton pedig sok szeretettel várunk Titeket is, akik nélkül nem tudták volna a gyerekek elérni a szép helyezéseket. Szombaton is 10 órától kezdődnek a programok, amik egész estig tartanak. Szeretnélek biztatni Titeket, hogy induljatok a főzőversenyen, ahova kis csapatok jelentkezését várjuk, hogy minél több finomságot tudjunk a mozgalmas nap végén enni. A jelentkezés e-mailben a tervezett étel megjelölésével esedékes. A főzőversenyhez biztosítunk minden nevező csapatnak fát. A főzést mindenki egyénileg kezdheti el, eredményhirdetés és zsűri kóstolás egységesen 17 órakor. Lehetőség lesz a szülőknek játszani egy jót gyerekeikkel, így lesz szülő-gyerek foci és röplabda meccs. 3 Teqvoly asztal és 2 röplabda pálya lesz felállítva egész nap a focipályán és vetélkedőkkel készülünk a kisebb-nagyobb gyerekeknek is. Este filmvetítéssel készülünk a gyerekeknek, kisebbeknek 19 órától, nagyobbaknak 21 órától. Ide szeretnénk kérni, hogy hozzanak a gyerekek magukkal rágcsát.A jó hangulat biztosított. Várunk Titeket szeretettel! 🙂