Bezsebelt egy győzelmet U20- as lánycsapatunk a szezon első mérkőzésén

Bezsebelt egy győzelmet U20- as lánycsapatunk a szezon első mérkőzésén

A Torma Ágnes leány U20 Országos Bajnokság III. osztály KÖZÉP alapszakasz 1. tornája vasárnap került megrendezésre Dunakeszin. A Dág KSE a KSE U20 Sárga, valamint a VSD U20 csapatával mérte össze tudását, előbbivel szemben sikerült is győzelmet aratni. Molnár János, a lányok vezetőedzője részletesen beszámolt a nap eseményeiről:

Nagyon izgatottan vártuk már az idei szezont, hiszen majd négy hónapja nem játszottunk tétmérkőzésen. Kicsit féltem is, hogy görcsösen fognak röplabdázni a lányaim, éppen ezért, csupán annyit kértem tőlük, hogy jól nyissanak, és minél kevesebb hibával próbáljanak meg egy stabil alapjátékot játszani. Nem kellenek extrák, mindenki tegye a saját dolgát a pályán és segítse a másikat.

Első meccsünket a KSE U20 sárga csapatával játszottuk.
Örömömre, kérésemnek maximálisan eleget is tettek a csajok.
Nagyon jól szerváltak, több ász/ászértékű nyitással pontot szereztek, vagy éppen a húzott nyitásukkal pontatlanabb nyitásfogadásra és ezzel erőtlenebb támadásra kényszerítették az ellenfelünket.
Sajnos mi sem tudtunk azért olyan keményen támadni, ahogy egyébként szoktunk, most inkább sokszor szép megoldást (ejtés, sarokba hátratett labda stb.) választva zsebeltük be a pontokat és húztunk el 2:0-ra!
Aztán szerintem el is fáradtunk, meg azt gondoltuk, hogy megvan a meccs, így egyre több hibát “engedtünk” meg magunknak. Kezdtek elmaradni a szervasorozataink, kaptuk az ászokat, a fővárosi lányok pedig egyre biztosabban játszottak. Így sajnos elment a szett.
Szerencsére, a negyedik etapra megráztuk magunkat és újra elkezdünk jól játszani, így megérdemelten nyertük a találkozót!

Második megmérettetésünk a házigazda Dunakeszi csapatával következett.

Jól kezdtük a mérkőzést, szinte 18 pontig fej-fej mellett meneteltünk az ellenfelünkkel. Ők is jól nyitottak, valamint nem lepődtek meg a mi agresszív szerváinktól, sőt olykor-olykor keményen vissza is támadtak belőle. Mi, pedig úgy tűnt, mintha meglepődnénk, hogy a VSD nem hagyja magát és nyerni akar. Olyannyira akartak, hogy 21:18-ról megfordították az állást, sőt bánatunkra meg is nyerték.
A második és harmadik etapban szintén kiélezett küzdelem folyt a két csapat között, de a szett végére fizikálisan és mentálisan is rendre elfáradtunk. Az ütéseink erőtlenekké váltak, az ejtéseink az ellenfelünk kezében landoltak, a nyitásfogadásunk leromlott, így sajnos elvesztettük a találkozót.

Azért izgalmas jó mérkőzés volt, de ma sajnos nem mi jöttünk ki jól belőle.
Sokszor rengeteg gyermeteg hibát vétettünk és a fáradtság miatt a koncentrációnk is szétesett, pont akkor, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá.

Összességében a mai nap a teljesítményt illetően pozitívan csalódtam a csapatban, jobban játszottunk, mint amire számítottam. Úgyanis az augusztusi felkeszülési időszakunk, nem úgy sikerült, ahogy terveztem, ráadásul ma többen betegen jöttek meccsre, így voltak kétségeim a mai találkozókkal kapcsolatban.
Örülök a győzelemnek és annak, hogy a fiatalabb lányaimnak is tudtam játéklehetőséget adni, akik szépen szálltak be a mérkőzésekbe.
A mai nap jó visszajelzés volt a csapatnak, hogy a következő edzéseken mire kell a gyakorlást illetően több hangsúlyt fektetnünk.

Folytatás két hét múlva hazai pályán!
Hajrá lányok, HAJRÁ DÁG!