U13-as fiúcsapatunk Szolnokra utazott egy rendkívül fontos fordulóra, ahol a tét a legjobb hat közé jutás volt. Tudtuk, hogy ehhez legalább egy győzelemre mindenképpen szükségünk lesz, így ennek megfelelően készültünk és léptünk pályára. Hatalmas büszkeségünkre a Dág KSE két győzelemmel koronázta meg a napot, így bejutottunk az I. osztály hatos döntőjébe! Kárnyáczki Kata, a fiúk vezetőedzője nyilatkozott csapatunk bravúrjáról:
“Az első mérkőzésen a KESI A csapata ellen játszottunk, ahol a fiúk magabiztos, szép játékkal 3:1-es győzelmet arattak. Végig koncentráltan, fegyelmezetten játszottunk, és már itt látszott, hogy mindenki átérzi a mérkőzés jelentőségét. A második mérkőzésen a házigazda Szolnok ellen léptünk pályára. Ez egy sokkal küzdelmesebb találkozó volt, ahol hullámvölgybe is kerültünk, de hatalmas tartásról tett tanúbizonyságot a csapat. Innen felállva végül 3:2-re sikerült megnyerni a mérkőzést, ami különösen értékes győzelem volt. Nagyon szépen köszönjük a szurkolóinknak is, hiszen fergeteges hangulat uralkodott mindkét meccs alatt, megmutatták, hogyan szurkolnak a Dágiak! Hihetetlenül büszke vagyok a csapatra. A szezon során sokszor voltunk lent és fent, de a befektetett munka most meghozta az eredményét. Sikerült kiharcolnunk a helyünket a hatos döntőbe, amit már nagyon várunk, és ahol szeretnénk tovább bizonyítani.”
Szép volt fiúk, büszkék vagyunk Rátok, HAJRÁ DÁG!