Kiváló eredményekkel zárták az alapszakaszt utánpótlás csapataink!

Kiváló eredményekkel zárták az alapszakaszt utánpótlás csapataink!

November végével lezárultak az alapszakasz küzdelmei utánpótlás csapataink számára. Az őszi alapszakasz során több, mint 100 utánpótlás korú versenyzőnk lépett pályára, 12 korosztályos csapatban. Az előttünk álló időszakban már az osztályozók, illetve a középszakasz mérkőzései várnak ránk.
Mi, a Dág KSE, rendkívül büszkék vagyunk minden korosztályunk teljesítményére. Az a lelkesedés, energia és kitartás, amelyet játékosaink hétről hétre pályára vittek, az alapszakasz végére kézzelfogható eredményeket hozott.

Külön szeretnénk kiemelni U15-ös lánycsapatunkat, akik az első helyen zárták az alapszakaszt, és a hétvégén osztályozót játszanak a II. osztályba jutásért.
U13-as és U20-as fiúcsapataink az I. osztály erős mezőnyében szerezték meg a második helyet, míg U17-es lánycsapatunk szintén a dobogó első helyén végzett, így ők szintén megküzdhetnek a feljebb jutásért.

Csapataink már gőzerővel készülnek a középszakaszra, ahol még nagyobb kihívások és még izgalmasabb mérkőzések várnak rájuk. Bízunk benne, hogy továbbra is ugyanezzel az elszántsággal és fejlődési vággyal lépnek pályára, és eredményeikkel tovább öregbítik egyesületünk hírnevét.

HAJRÁ DÁG KSE!