U15-ös lánycsapatunk nagyon szépen teljesített szombaton a bajnokság alapszakaszában!

U15-ös lánycsapatunk nagyon szépen teljesített szombaton a bajnokság alapszakaszában!

Október 4-én folytatódott a dr. Kotsis Attiláné U15-ös Országos Bajnokság III. osztályának
alapszakasza. Hazai pályán fogadtuk a budaörsi DSE és a budapesti Mozdulj SE csapatát. A dági lányok nagy büszkeségünkre két győzelemmel gazdagodva zárták a napot. Petkó Krisztina, a csapat vezetőedzője az alábbi szavakkal illette a nap eseményeit:

“Számítottunk arra, hogy az első fordulóhoz képest most nehezebb dolgunk lesz, mert ezúttal
két erősebb ellenféllel mérhettük össze a tudásunkat. Hazai pályán játszani mindig egy kis
nyomást helyezhet a játékosokra, hogy a szülők, rokonok előtt kell bizonyítani. Szerencsére a
lányok már az első mérkőzés elejétől fel tudták venni a ritmust és a budaörsi csapat ellen egy
küzdelmes, izgalmas rangadót láthattunk. Az első két szett szorosnak bizonyult, de a mieink a
játszmák végén némi előnyre tudtak szert tenni, így a kispadon ülőket is be tudtam cserélni. A
lányainktól végig egy összeszedett, magabiztos, szépen felépített játékot láthattunk. A
harmadik szettre az ellenfelünket pszichésen végleg felőrölte a sok ütésből álló
támadójátékunk, így ez örömjáték volt a számunkra.
Két órás szünet után következett a második megmérettetés. Szerencsére ott folytatták a lányok
a játékot a budapesti csapat ellen, ahol abbahagyták, így az első szettet simán hozták. A
második játszmában azonban a budapesti lányok erős, alapvonalhoz közeli nyitásai gondokat
okoztak a mieinknek. Nem tudták már olyan szépen bejátszani a labdákat és így megfelelően
támadni sem. Eluralkodott a lányainkon a pánik, hogy nem tudnak fogadni és ez rányomta
bélyegét erre a játszmára, amit sikerült az ellenfélnek maximálisan kihasználnia. Egy-egyes
állás után aztán megnyugodtak a mieink és elkezdtek újra játszani, jól fogadni, abból támadást
indítani. Szerencsére nem látszódott már rajtuk a második szett kudarca és végül 3:1 arányban
győztek. Ezen a mérkőzésen is adtam lehetőséget a cseréknek a játékra, remélem a jövőben
még többet tudok majd, kevésbé küzdelmes összecsapásokon.
Voltak hibák, nem volt minden tökéletes, van még a támadás és a védekezés szempontjából
is mit csiszolni, de a dági lányok ma is bebizonyították, hogy számolni kell velük. Nagyon
örülök, hogy újabb két győzelmet zsebelhettünk be. Így tovább!”

Csapattagok: Megyei Sára, Kozák Annabell, Büki Zsófia, Kovács Eszter, Forgács Gréta,
Megyei Nóra, Tarsoly Nóra, Orgován Luca, Cseszlai Jázmin, Csordás Ilona

Szép volt lányok, HAJRÁ DÁG!!!